A tisztelt olvasó, aki korábbi, igen csekély igényű dolgozataimat talán érdemükön felüli figyelemre méltatta, bizonyára csodálkozással értesülhet most róla, hogy annyi kaland és súlyos megpróbáltatás után újból veszem a hátizsákot és a whiskyt + Unicumos palackot. De mit tehetek: jő az ősz és ilyenkor utazni kell És úgy gondoltam, hogy Malajziába kéne utazni.

Ez a kijelentés persze így nem is pontos, mert a feleségem is úgy gondolta, hogy Malajziába kéne utazni, és akkor őt is illene megemlíteni. De még ez sem pontos, sőt, ha lehet még pontatlanabb, mert ugyanis mind a ketten egyáltalán nem is azt gondoltuk, hogy Malajziába kéne utazni, hanemha éppenséggel pontosan nem Malajziába, hanem teljesen máshová. Eddig érthető, gondolom, de ezért világítanék egyet rajta. Mégpedig.

Mert amikor még állt a Jugoszlávia a Titóval az élen, meg vegetált Románia is a Ceausecu és hites neje országlása alatt, az a vicc is forgalomban volt, miszerint sétálgat a határon a román meg a jugó határőr. Átszól a román a jugónak, hogy „Te, mi lesz veletek, ha a Titó meghal?” Válaszol rá a jugoszláv: „Hát ez nehéz kérdés, de veletek mi lesz, ha a Ceausescu nem hal meg?”

De hát a Kárpátok Géniuszába nyomtak némi ólmot a katonafiúk és így szépen el is rendezték ezt a fontos kérdést, Jugoszlávia szétesése és annak következményei pedig ismeretesek: a horvátok és a szlovének már szépen vannak, de a háborút kezdeményező Szerbia teli torokkal szív: leszakadt már az utolsó kis tengerpartja (Montenegro) is és Koszovó megmaradására sem tennék egy vak lovat (a könyv megírása óta ez a jövendölésem be is jött, de a meccs még nincs lejátszva), nem is beszélve az egyebekről. És mindez végeredményben egy nagypofájú, nacionalista vezér miatt, aki szépen felturbózta a tömegekben alapvetőleg is ott levő, a másokkal szembeni oly kedves, oly megnyerő, oly bájos, oly emberi és leginkább oly közérzet-karbantartó ösztönös gyűlölködést, és ide vezetett. Most meg, amikor elszállt a hajó, lehet valahol reklamálni? És hogy bocsika, visszaszívom? Csak azért írom, hogy nálunk is csak óvatosan, mert populista népszónokkal mi is elég jól állunk. Meg, hogya zemberek azta karják. (Azt persze tudjuk, hogy a Milosevics meghalt a börtönben, de gondoljunk csak bele, ha nem jön közbe ez a fölöttébb kínos haláleset, még ma is élne.)

Ez a kis szöveg csak arra szolgált, hogy elmondhassam, arra gondoltunk mindketten, hogy mindenek előtt Kubába kell menni. Mert amikor Kuba, mint úti cél felmerül, mindenki csak bólint egyet és azt mondja, hogy bizony, addig kell még oda menni, amíg a Fidel Castro még él, mert ha feldobja a bakancsot az öreg partizán, az amerikaiak secc-pecc bele fognak ottan köpködni (pökni) a levesbe, és elcseszik az egészet, leginkább a feelinget. És mivel a Castro már nem egy mai gyerek, 80 éves is elmúlt, és az utóbbi időkben már csak ritkán tartja a korábban szokásos 6 – 8 órás beszédeket, csak legfeljebb ennek a felét (és azóta még annyit se), úgyhogy ez az aggódás az egészségi állapota felől bizony nem alaptalan. (Mármint, ha van valaki, aki aggódik egyáltalán emiatt, na, annak a részéről nem alaptalan.) Aztán meg mi már alaposan megtanulhattuk, hogy az úgynevezett szocializmusból a rendszerváltozás egyáltalán nem azt jelenti amit azelőtt sokan gondoltak, hogy most aztán már mindenkinek jó lesz, meg a kerítés is kolbászból –hát Magyarországon sem volt így, Kubában sem lesz így: Kubában valószínűleg a már most is ügyeskedők, például a jelenlegi magán szobakiadók valószínűleg még inkább gazdagabbak lesznek a pórnéphez viszonyítva, meg a zavarosban halászóknak is nyílik a perspektíva. A köznép persze fog még sírni a szép szocialista idők után, ahol ugyan hiánycikk volt minden és semmisem volt kapható, de legalább megvolt a biztonság: mármint az, hogy semmi sem kapható, de ez legalább biztos volt.

Tehát ami biztos, az biztos: Kubát még Castro alatt érdemes látni, és ezt mi meg is tettük, majd utána gondoltunk külön-külön is Malajziára Konkrétan, amikor bennem ez a maláj utazási gondolat felmerült egyből felmerült a „Nade kivel?” kérdés. Mert komoly probléma az útitárs kérdés, főként bizonyos koron túl, amikor az ember baráti köre elkényelmesedik és nem vehető rá semmiféle nem-megszokott utazásra. Aztán néha látom, hogy páran az interneten keresnek útitársat, ami szerintem eléggé rizikós, mivel pár hétig, ráadásul nem szokványos körülmények között együtt lenni egy gyakorlatilag idegennel... De hát valaki mindenképpen kell, mert bármi történhet az emberrel és nem jó, ha csont egyedül van, de másfelől egy ismeretlennel együtt lenni egy szobában sem túl jó, mert mondjuk én olvasni, ő pedig aludni akar, meg hasonlók. Vagy más. Mert például egyszer, még jó régen, szervezett úttal voltam de egyedül és annyira nem volt ember, hogy nem kértek egyágyas felárat sem. Igen ám, de indulás előtt pár nappal felhívtak hogy jönne még egy egyedülálló pasi, és akkor mi ketten leszünk egy szobában, mivel ugyebár nem fizettem egyágyas felárat, ne reklamáljak.

Éppen jó hangulatban voltam, és nem kezdtem háborogni, hogy mit képzelnek, meg hogy elmúltak már a szépemlékű SZOT üdülős nyaralások, amikor a család nélküli elvtársak közös szobákat kaptak, ennek következtében semmi sem akadályozta azt a nemes versenyt, amelyben a szakszervezeti aktivista brigádvezető elvtárs és a polgárvédelmi előadó elvtárs mérte össze szellemi erejét az éjszakai szabadstílusú böfögő és fingóversenyen. Szóval erre nem tértem, ki, hanem azt mondtam nekik, hogy semmi baj, mivel én amúgy is a férfiak iránt vonzódom és ez a kényszerű együttlét, mennyivel megkönnyíti majd a dolgomat –hogy is néz aki az a másik pasi? Hát a telefon túlvégén majd lenyelték a kagylót, csak hápogtak, hogy ugye most csak viccelek, de mondtam, hogy egyáltalán nem és remélem nincs diszkrimináció náluk, meg megkülönböztetés és el ne árulják jövendőbeli szobatársamnak, hagy legyen ez egy kis vicces meglepetés. Na, egyből mondták, hogy egyágyast kapok, ingyen, és inkább én nem mondjam el senkinek se az ingyen szobát, se azt, hogy ők összezártak volna valakit egy meleggel… Szétkacagtam magamat. De mi van, ha elfogadom és kiderül, hogy pont az a másik pasi meleg? Juj -juj, még belegondolni is milyen izgi. De hát ha az ember ilyen hagyományosan gondolkozik, ne csodálkozzon, hogy kimaradnak az életéből a nagy kalandok.

Mint például ez is Tehát kivel utazzak? Hát persze, hogy a Zsomborral, aki a nagyobbik fiam és aki naffiú már, és akivel már jártunk erre-arra, de ez –mint Kuba esetében sem jött össze- most sem egy egyszerű dolog, merthát ott az anyja, a már említett Ildi, kiis nekem a feleségem és történetesen vele is már mászkáltunk erre-arra (az „Indokinában söröztem” könyvemben mindkét verzióról esik szó). És mivel ez a Malajzia benne is felmerült, komoly szankciókat helyezet kilátásba, ha nem vele mennék. És maradva a házasságnak a szépirodalomnál kategorikusan bonyolultabb mezsgyéjén, a feleségem által beígért szankciókról legyen szabad annyit megemlítenem, hogy egyrészt azt mondta, hogy irtózatosan megharagudna Zsomborra –ezt még én talán kibírom, ha nehéz szívvel is-, másrészt pedig a személyemet érintően nem habozna azonnal a válópert is beadni, ha nem vele megyek.

És ez nekem szöget ütött. Mert ha már így felmerül az éca és az ember jól belegondol, egy házasság nélküli, úgynevezett egyedüllét (sajnos!) számos tekintetben igen kedvező állapot tud lenni  -és ezeket a kedvező dolgokat most nem sorlom, pedig hosszasan tudnám-, de hát ott az érem másik fele, az a sok hátrány és kínkeserv! Mint például a… -hopp, hát az épp előny, de például itt van ez a másik, ez a… -jaj, hát ez sem akkora baj, sőt! no hát akkor az már mindenképpe…vagyis dehogy!, de jó is lenne…, na, találjunk már egy hátrányt, legalább egyet!! Na, találjuk. Léccci-lécci-léccccíí… Node ennyi időnk várni mégsincs, és amíg ez összejön, summa sumárum szögezzük le: egy válás utáni állapot járhat ugyan nemegy előnnyel és a hozzá kapcsolódó talmi örömökkel, de a házasságnak is megvannak a maga temérdek pozitívumai, amiből most történetesen egyet sem bírnék felidézni, mert jelenleg egy darab sem jut az eszembe, de ha később eszembe jut, majd ideírom.

A dolog persze nem hagyott nyugodni, és ha már én magam voltam annyira szűklátókörű betokosodott, hogy egy érvet sem találtam a házasság mellett, megkérdeztem a feleségemet is, aki nálam úgyis mindent jobban tud és ezt folyamatosan azt értésemre is adja, hát most kibontakozhat. Így szólottam én őhozzá, gyengéden: „Egyetlen kicsi felségem, ugyan mi az oka, hogy te velem házasságban éldegélsz, mi az sok jó és szép amely megédesíti mindennapjainkat, miért vagy te velem házasságban, aranyos tubicám, ahelyett hogy elhagynál engemet legottan magamra, hogy kivert kutya módjára magányosan bolyongjak az Élet Rettentő Erdejében és gyalulatlan küszöböket kaparva könyörögjek bebocsátásért otthonmelegekbe, tehát mi az oka, miért is vagy te énvelem?” Erre az én drágám kicsit elgondolkozott mert alaposan meg akarta fontolni, maga elé nézett és így válaszolt, elmerengve: „Mert egy komplett hülye vagyok...”

Summa summárum: ilyenkor okosabb elutazni. Mondjuk Malájziába.

Pontosan erről szól a könyv. (Ami ellenben már elfogyott és nekem sincs belőle, sajnos.)