KEDVES BARÁTAIM!

 

Korábbi útleírásaim kapcsán némely egyének jelezték -miközben nem győzték méltatni elbeszélői és egyéb képességeimet, úgyhogy már itt eleve gyanús volt a dolog-, hogy haladjak már a korral, mivel nem fér bele a trendi vonalba az, hogy többször is szóba kerül a sörözés, mint napi foglalatosság és ráadásul egyszer sem olyan szövegkörnyezetben, ami arra utalna, hogy annak fogyasztása ártalmas lenne a szervezetre és ezáltal kerülendő. Legfőképp pedig az ifjúság szellemi-erkölcsi-öntudati-hazafiúi fejlődésére van ez hatással, mégpedig nemkívánt, mondták. Világért nem pörölnék ezen, ha nem lenne pontos gyakorlati tapasztalatom egyrészt nevezett italneműről, melyet mindjárt meg is osztok itt, meg magáról az ifjúságról is, mert azokra szerintem abszolúte nincs rossz hatással. Lévén az ifjak egyáltalán nem olvasnak könyveket, se az enyémet, se másét, népszerű csetelős fórumaikon nem napi téma klásszikus irodalom, vagy ha igen, hát így: „Jah, lomtalanítás, valami Jókai Összes volt kitéve, rá is cuppantak a buckalakók, neked megvolt ez az elég béna Összes nevű csávó?”

 

De tegyük fel, hogy tényleg olvasnak ilyest vagy talán egyszer majd az én Összes könyvem kötelező olvasmány lesz, és amíg szemfüles vállalkozók ki nem adják tömörítve-rövidítve, maximum 100 db különböző szó felhasználásával, mert hogy szerintük csak ezt bírják ésszel a nebulók. Mint ahogy sikerült az Egri csillagokat nagyjából a Jumurdzsák-motívumra összefoglalni, mert így egyből megvolt a párhuzam a könnyen érthető Obi-van Kenobival vagy a Voldemort Sötét Nagyúrral, ne bonyolítsuk. De hát az aggódók azon aggódnak, hogyha ezek a gyerekek esetleg mégis elolvassák és ebben igazuk van, de nekem is igazam van, amikor továbbra is tartom magam hozzá, azt is mindjárt megmondom, miért.

 

Ugyanis én boroztam, előzőleg. Fehér bort is néha, de vörös elsősorban, mert az jót tesz a vérnek meg az emésztésnek és aki valamennyire járatos a témában az azt is tudja, hogy a hangulatnak is. Egyedül tán a szomszéd gépjárműjének fehérre dukkózott motorháztetejének nem tett jót, mert amikor véletlenül kiömlött rá egy pár csepp a minőségi vörösből, a kocsit újra kellett fényeztetni, mert olyan mélyre marta bele magát a jófajta kékfrankos, hogy bármely más tisztogatási procedúra falra hányt bablencse volt, legfeljebb a mélylila szín árnyalódott kissé pasztelossá, de maradt. De hát ebből is látszik, hogy mennyire kényes jószág az autómobil, és hogy a vörösbor nem a motorháztetőre való, hanem a gyomorba, ahol nem számít, ha kissé be is festi vörössé, senki sem látja. De persze ez sem igaz teljesen, mert és ámde kiderült, hogy néhanapján mégiscsak látják, például a gyomortükrözés alkalmával, és aztán mondták is az intenzíven, amely kórházi osztályt ezt követően, gyomorvérzés ügyében sürgősen meglátogatja a művelt borfogyasztó, hogy a vörös bor nemcsak fehér autólakkot fest meg, hanem savat is termel, ami a gyomorban lukat képez. És azon gyárilag pont annyi luk van, amennyi oda kell, így ez az újabb semmiképpen sem nevezhető hasznos dolognak. Már amennyiben az embernek lenne még mit elintéznivalója ebben az életben, mert ha nem, akkor nem is szóltak, bocsika. És ennek folyományaként említették a megoldást, hogy se idegesség, se töményital, se vörösbor ezek után.

 

Az idegesség munkahelyi, de az magától ügyesen megoldódott a munkanélküli segélyre való sikeres átiratkozás kapcsán, a tömény addig sem volt rendszerben, mert a házi ágyas pálinkáról senki nem állíthatja, hogy nem vitamindús, amikor az tömény szilva; az Unicum is kifejezetten egészséges, amit a kupakjára festett szép vörös kereszt (Vöröskereszt!) is igazol, a Jägermeister pedig hagy ne számítson már töménynek, ha kérhetem! És csak a teljesség igénye miatt említem, hogy a whisky-k, orosz vodkák, francia konyakok szortimentjei valamint a Metaxa meg az Ouzo pedig csak választékot bővít, alkalomszerű fogyasztása messzi tájak ízein történő kulináris barangolásnak minősülhet pusztán. (A Hubertus pedig köztudottan nosztalgia és hagyományőrzés és mégsem az Éva vermut.) Marad tehát a vörösbor, az meg aztán csak nem lehet annyira nagyon ártalmas. Erre azt mondták, hogy ez mind igaz, de ha így teccik gondolni, akkor meg teccik halni, jetzt. És ezen én eléggé elszomorodtam.

 

És amint ott szomorkodok eléggé, nagybúsan azon gondolkodok, hogy ez lenne az örök élet titka? Hogy semmi vörösbor? Az bizony elég nagy ár lenne érte, de azért megfontolandó. És csak azért nem mentem akkor ott világgá bánatomban, mert némi csövek voltak belém bevezetve több input helyen és ezáltal eléggé rögzítve voltam egynémely műszerekhez is melyek a kórház tulajdonát képezvén magammal mégsem vihettem, az outputról pedig egy hűséges házi szárnyasállat, bizonyos kacsa gondoskodott; ha összefutnának vele, üdvözlöm, ha el is hagytam, sosem felejtem.

 

Ám ekkor felkeresett egy barátom, aki orvos, és egy orvos azért orvos, hogy orvosi tanácsot adjon, mert tanácsot adni különben is mindig könnyebb, mint kalácsot, hát adott is: tessék sört inni, a sör lúgos kémhatású, dolgozik ellene a savaknak szépen, és ha nincs sav, nincs luk a gyomron se, meg vörös folt sem a motorháztetőn, mert a kilöttyenő sört egyszerűen le kell törölni onnan, ínségesebb időkben pedig lenyalni, mert nem hajópadlóval van borítva a személygépjármű, nem megy az ember nyelvébe a szálka. Nos, ekkor váltottam sörre, így most már mindenki láthatja, hogy orvosi javallatra történt és a javallat megfelelően bölcsnek is bizonyult, lévén azóta sem látogattam ezokból egészségügyi intézményt, szirénázó mentőautóval.

 

Mert legfontosabb az egészség. Ennek jegyében egynémely munkahelyek súlyt helyeznek arra, hogy a beteg munkatársakat még azelőtt kirúgják, míg a koszorúra sokat kéne költeniük. Így úgynevezett egészségmegőrzés címszó alatt kötelező mindenféle vizsgálaton való megjelenés, ahol vért vesznek, térkalácson ütnek kalapáccsal, bekukkantanak különféle testüregeidben –eddig a rossz, de jön jobb is, mert lehet bringázni is egy jó nagyot, bár csak helyben, majd tesznek rád mindenféle műszereket is, amivel megállapítható, hogy attól nagy-e a hasad, mert dagadt vagy a sok disznósajt-füstöltsonka-körömpörkölt miatt, avagy a májadnak kell némi tér. De hát rendben voltak a dolgok, láttuk az odarakott TV-ben is, bár eléggé korszerűtlen, semmi nagyképernyő vagy plazma és ráadásul fekete-fehér, de terhes sem vagyok, még azt is kimutatta ez a csuda műszer. Meg is volt elégedve velem szakdolgozó.

 

A vizsgálat befejező része egy kis önbevallás, hány a tömény, hány a bor, hány a cigi, hány a kávé, hány a spangli, hány csík a porból. És mennyi a sör. Előzőekre mondom, hogy semmi –írja is a hölgy, szeme nem rebben, mert azt mondja, hogy ez az átlagos válasz-, jutunk a sörhöz, már írja is be automatikusan az átlagost ebből is, hogy napi egy, mire én felemeltem a mutatóujjamat, hogy álljunk csak meg! Ne vezessük félre a tudományt! Mert itt egy valódi orvosi előírás betartásáról van szó, nincs helye a falazásnak, legkevésbé ha köntör! Hát akkor mennyi az annyi? –kérdi az egészségügyér. Mondok erre én neki egy pozitív egész-számot, el is csudálkozott ezen fölöttébb, pedig nem is volt se három számjegyű, se pedig egy eddig ismeretlen prím. Na, gyorsan vissza is kellett feküdnöm, úgy megnyomogattak, hogy még a vizsgálóasztal is horpadt alattam, aztán rám újra a tapogató bizgentyű és újra néztük a TV-ben a műsort. De hiába néztük, ennek ellenére minden rendben és terhes sem lettem azóta sem, hálistennek. És remélem most már minden kákán is csomót kereső számára eléggé meg lett indokolva az a sör, hogy miért fogy annyi, amennyi: hát szigorú orvosi utasításra.

 

Mi másért?

 

(Ez az etűdös könyvem sajnos már elfogyott. 2017. január)